2013.01.03. Manila

2013.01.06. 05:24

Reggel 06:30-ra jön értünk a kisbuszával Tata a kedves minibuszsoför, érzékeny búcsút veszünk idilli szállásunktól a Raggea Guest House-tól, és nyomás a reptérre. Kis domestic airport, 20 perc alatt már becsekkolva a Tagbilaran-i reptér várójában ülünk dobozos tésztás levest eszegetve reggeli gyanánt. A Zest Air fülöp fapados légitársaság gépe 1 ó 20 perc alatt Manilába repít minket, ahol a reptérre érkezve egyből találunk 10 fős társaságunknak gond nélkül minibuszt, és a 11:00 órai leszállást követő 20. percben már a kisbuszban ülünk és tartunk az előre lefoglalt szállodánk felé (Paragon Tower Hotel, Ermita negyed ). A szobába érve leesik az állunk a szoba mretét illetően, ami a HK-i cellánk méretének talán több, mint a 10-szerese. A gyerekek örömükben rohangálnak fel s alá a terem méretű családi szobánkban, ami reggelivel együtt 2800 Peso volt (14.000 Ft ). Gyors lecuccolást követően 12:30-kor találkozunk a szálloda előtt a többiekkel és a betranszefert bonyolító sofőrünkkel befelé jövet leegyeztetett privát minibuszos városnézésre indulunk. Sofőrünk az 52 éves Renátó nagyon kedves, már nagypapa, készségesen vállalja 1800 Pesoért (összesen tízünknek -> fejenként 1200 Ft) a 6-7 órás privát minibuszos városnézést. Az idő rövidsége ( fél nap áll rendelkezésünkre Manilában, másnap hajnalban indulunk tovább ) és a közbiztonságról kapott kedvezőtlen hírek miatt választjuk a város feltérképezésének ezt az amerikaias formáját. ( Nem hülyék ezek az amerikaiak, életünk egyik legteljesebb, legkényelmesebb és leghatékonyabb városnézése volt ebben a hatalmas metropolisban)……   EZT A SZEKCIÓT MÉG FOLYT. KÖV, MÉG NÉZZETEK VISSZA IDE, MOST BALIN VAGYUNK (01.06.) ÉS INDULUNK A PROGRAMOKRA ESTE FOLYTATOM, HA NEM LESZEK FÁRADT !!!

Utolsó napunkat Alonán pihenéssel töltjük, séta és ejtőzés a tengerparton, előtte behozom a lemaradásomat és megírom az elmúlt pár nap történéseit a blogra. A nyugodtabb K-i részen levő Alona Tropical Resort strandján ejtőzünk, ahova Gergőék az utolsó 3 éjszakára átcuccoltak. A parttól kissé beúszva korallszirt, jó snorkelezési lehetőségekkel, melyet váltva (mivel csak két maszkunk van) párosával ki is használunk. Sok szép tengeri csillagot és színes bohóc halat látunk (Némó). Én KisAndrissal vágok neki, úszunk egyre beljebb, mígnem itt is elérünk egy 2 napja Balicasag-on látott tenger alatti letörő sziklafalhoz.

Fél4 körül Gergővel felelevenítve a 20 évvel ezelőtt együttöltött szép kajakos éveket sit-on-top tengeri kajakot bérelve nekivágunk az óceánnak, és visszaevezünk a 2 napja látott Virgin islandnek, ami 6 km-re van Alona Beach-től. 1 órás kedélyes evezés és önfeledt beszélgetés után érünk vissza a paradicsomba ( you know… ). A szigeten nincs épület, csak növényzet és pálmafák, körbesétálni kb. 15 perc. Ezt meg is tesszük, közben sajnos elered az eső és felerősödik a szél, kicsit gondolkodóba esünk a visszaindulás, ill. átkelés megkezdését illetően, végül az indulás mellett döntünk, ugyanis legrosszabb esetben az erős szél és a hullámverés vissza a szigetre fog hozni minket. Jól haladunk az erős oldalszélben, a meleg tendervizet fújja át rajtunk a szél, a hullámok néha átcsapnak rajtunk, zuhog az eső, de szuper meleg van, evezéshez pont ideális idő. Eltökéltségünktől megijed a vihar és alábbhagy, már feszített vízen és sötétedésre érünk vissza a bázisra. Este közös búcsúvacsora a tengerparti homokba tett fákják mellett. Búcsú Panglaótól, és Gergő-Krisztától, ők ugyanis egy nappal később jönnek csak utánunk Manilába, amikor meg már mi nem leszünk ott. Vacsi után még egy jófajta masszázs

Az újévet Panglao sziget tengerpartjainak feltérképezésével töltöttük. 4 triciklist fogadtunk és nekivágtunk a szigetnek. Gergő és Kriszta motorral követnek. Tricikli sofőrjeink egytől egyig kiválóan beszélnek angolul, így guide-ként is remekül funkcionálnak. Elsőként Libaong Beachen állunk meg és töltünk el gyorsan elröppenő 3 órát. Ezen a szakaszon fehéreket nem is láttunk csak a helyiektől volt zsúfolt a tengerpart, sok család ünnepelte az újévet piknikkel az erre a célra kialakított nádfedeles piknik házikókban a fehér homokban. A part itt is tiszta, a filipinók kulturáltan használják, tisztelik a természetet és a tisztaságot, a parton táblák figyelmeztetnek, hogy a víz közvetlen közelében elhelyezkedő partszakaszon sem inni, sem étkezni, sem pedig dohányozni nem szabad. Áki, Kriszta és én csatlakozunk a helyi fiatalokhoz és hatalmas strandröpi parti kezdődik. Tudod, „van akai nyer és van a aki veszít…. „ :) . nagyon jót játszottunk. Eközben Magóék a tengerben élvezik a kislányokkal szelíd hullámokat. Játék után elsétálunk 500 m-el arrébb a Dumaluan Beach Resort partszakaszára, ahol a kép több, mint idilli. Fájdítsam? Jó. A legmerészebb álmainkat felülmúlva: vakítóan fehér homok, benyúló pálmák, nagyon kevés ember, teljesen csendes, privát és relaxált környezet.

Ezután Bikini Beach, ami köves, szintén csak helyiek fürdenek itt, de a kövek miatt egyből tovább állunk a sziget ÉNy-i részén található Duljo Beachre. Szépen halad a 4 tagú trckli karaván, Gergőék közben elkalandoznak valahova a motorral. Duljo-n nagy fürdőzést nem rendezünk a Andrásék és Juditék annál nagyobb kajálása, mi pedig a szűk Lehotzky család ( Áki, Vitya, Magó és a lányok) 3 km-es tengerpari mezítlábas sétát csapunk hintőpor finomságú homokban. Szállásunkra visszatérőben fél úton egy XVI. századi spanyol templomot látogatunk meg. Hiába keresztény templom, építészetileg teljesen más, mint az otthoniak, inkább D-amerikaiasak.

Először is elnézést, amiért nem naprakész a blog és nincsenek fotók, de nagyon aktívak a napok, lassú a net, nehéz rávenni magunkat 1-1 bejegyzés megírásásra, amin a ket kislany jelenlete es aktivitasa szinten nem segit.  Bocsi, igyekszunk. J

…elérkezett tehát az év utolsó napja is.

Az elozo napi hajókázás után mára egy minibuszt foglalt Krisztián, amellyel Bohol nevezetességeit szerettuk volna feltérképezni. Elsősorban a Csoki dombokat (Chocolate Hills) és a kis Bohol Makit vagy Koboldot, a cuki kis Tarsiert terveztuk meglesni. A Tarsier egy tenyérnyi kis majom hatalmas szemekkel, rettentő édes , abszolút helyi „specialitás”, korábban én még nem is hallottam róla.
Sofőrünk ½ 9re jött értünk a szallashelyunkre, ahonnan egy gyors reggeli utan utra is keltunk. A Csoki Dombokat kb. 1,5 órányi autóút utan ertuk el, neha meg-megallva, mert vagy pénzt valtottunk, vagy valakire rajott a szerpentinen a hanyinger, vagy mert leszakadt a minibusz ajtaja es azt vissza kellett szerelni. A busz amugy csilivili volt, Szonja le is repulozte, mikor eloszor meglatta, de azert nem  Azsiaban lennenk, ha nem tortenik vmi ilyesmi utkozben a szallito eszkozzel. ;) A buszban szukosen 10-en fertunk el, Gergo es Kriszta utanunk motoroztak hol napsutesben, hol szemerkelo esoben.

A Csoki Dombokhoz erkeztunk elsokent . A tajat aprobb kup alaku halmok, hegyecskek tarkitjak itt vegig, melyek a  szaraz evszakban teljesen bebarnulnak es ilyen formajukban bonbonokra emlekeztethetnek. Jelenleg zoldben pompaztak, de igy is kulonleges latvanyt nyujtott a taj . Meg kellett maszni egy halom lepcsot, de megerte, mert fentrol szep latvany tarult elenk. A lelemenyes filippinok egy kiszogelesnel fotokat is keszitettek a mindenre kaphato turistakkal, Juditek es mi is beneveztunk csaladilag az ugralos-, boszorkanyseprus fotokra - eredmenyt probalom csatolni kesobb.  Szepen eltoltottunk itt kb. egy oracskat, majd indultunk tovabb. Mazlink volt, mert egy esos-szeles vihar epp akkor ert oda, mire a buszhoz visszaertunk.

Masodik allomas a Tarsier volt, a gyerekek mar nagyon vartak a talalkozast a hatalmas szemu kis makival.  Belepo 50 peso, azaz szinte semmi es cserebe tobb pici cukisagot nezhettunk meg egy erre a celra kialakitott „rezervatumban”. A kijaratnal kis shopping es VEGRE eg isteni coconut shake, majd haladtunk tovabb a Loboc folyónál található NutsHuts-hoz, ahol az ebedunket szerettuk volna elfogyasztani.
A Loboc folyo zoldes-kekes szinu vizevel, tropusi kornyezetevel rengeteg aktiv programot kinal a turistanak. A mi fiaink is terveztek egy uszast-kajakozast a folyon, de leragadtunk a NutsHuts-ban, ami egy szuper kis bambuszbol-nadbol es nem is tudom meg mibol epult kis etterem a folyoparton, fuggoagyakkal, jo etelekkel. Ebedeltunk egy jot, aztan a fiuk Andrissal es Bogival megis atusztak meg a folyon es elneztek a 600 meterre levo kis vizeseshez.
Kriszta es Gergo ekozben a  2 hegy koze kifeszitett drotkotelpalyan jatszottak szupermenest, mi az nekik a motorozas utan .
Itt most nem a hazai kalandparkokra kell gondolni, megsaccolni sem merem, milyen magasan szaguldottak at egy kifeszitett droton a folyo felett…. nezni is rossz volt, de nekik bejott. J

A Loboc folyot mar kvazi sotetben es az ujfent szemerkelo esoben hagytuk el egy nagyon tartalmas es elmenyekben gazdag nap utan.

Kb.7-re ertunk vissza a Raggae Guesthouse-hoz, gyors zuhi, aztan a kozos duhongoben elkezdtunk szilveszterezni. Ez a 60 pesos, azaz kb. 300 HUF-os Cuba Librek fogyasztasat jelentette nagyobb mennyisegben, melybol a tulaj, Bilbo soha nem sporolta ki a rumot. Ejfel elott koszontottuk a rokonokat (ez otthon du.5 ora korul volt, ugye itt mi 7 oraval elobb jarunk), majd Krisztian es en elvonultunk a lanyokkal a bunginkba, szolidan koccintottunk ejfelkor, aztan alvas. A tobbiek lementek a tengerpartra, ahol a meleg vizben acsorogva neztek a tobb helyrol fellott tuzijatekokat (fuj), majd vacsiztak es kb.2-3 korul tertek vissza a helyunkre. Vityat es KisAndist kellett csak hazavontatni, a tobbiek a sajat labukon erkeztek - teljesen eltero okokbol termeszetesen.

A guesthouse csodálatos atmoszférájú közös helyiségében felszolgált reggeli után immár 12 fősre duzzadt kis csapatunk elindul a tengerpartra, hogy megtaláljuk azt a hajót, ami a közeli szigetekre fog minket jó áron vinni. A sok várakozó hajó közül meg is alkudunk az egyik tulajával és a fél napos túrát 2600 pesoért (kb. 1000 Ft/fő ) beszéljük le vele, indulunk is egyből. Fel is szállunk babakocsistul a hernyótalpas keskeny hajóra (a törzse keskeny, de a stabilitást két vastag bambuszból készített oldalsó láb biztosítja) és egy órás utazás után megérkezünk az apró Balikasag szigetére, ahol a Fülöp-szigetek egyik legnépszerűbb legnépszerűbb korallzátonya van, valamint egy 60 m mély víz alatti sziklafal. Gergő nem hezitál és 45 perces merülésre iratkozik be, mi azonban a többi sráccal csak a felszínen snorkelezgetünk, így is csodás élmény a korallzátony és a hirtelen leszakadó mélység csodálása. Kitartóan vizslatjuk a víz alatt a beígért óriásteknősöket, de csak Kisandris, Vityabá és a búvárbá tud az élményről  beszámolni, ők voltak olyan szerencsések, hogy látták ezeket a kedves teremtéseket. Nekünk „csak" a színes halak, korallok, és az alattunk úszkáló búvárok látványa maradt, de ez is boldoggá tett minket. Külön dícséret Ákibának, aki félelmét és fóbiáit leküzdve végül csak beúszott a hirtelen leszakadó sziklafal fölé, ezzel a komfortzóna-tágítás hihetetlen örömében is részesülhetett. Ezalatt a lányok egy kissé távolabbi resort fehér homokos partján pihengettek és fürdőztek. Miután kigyönyörködtük magunkat a víz alatt is, elindulok a sziget másik felére Ágiékat és a lányaimat megkeresni. Visszasétáltunk a hajónk kikötési helyéhez, és Ágit is beküldtem kicsit snorkelezni. Mire Magó kijön a vízből, a pár szigeten lakó helyi part menti kunyhója előtti asztal egyikénél helyet foglalunk, és a frissen szedett kókusz levét iszogatjuk, majd húsát eszegetjük, közben a többiek elkezdik a halakat kiválasztani a grillezéshez. Fél óra sem telik bele, és hatalmas halász-lakoma veszi kezdetét, az asztalon friss kókuszdiók, frissen grillezett halak, hozzá garlic-rice (fokhagymás rizs). A spontán nomád lakoma után ismét útra kelünk, hogy célba vegyük a sarló alakú parányi Virgin Island-et. A 30 perc pöfögés után, ügyesen áthaladva pár sekély szakasz fölött, egy régi windows wallpaper-hez hasonlító látvány fogadott (le sem írom, mert ez már tényleg valószerűtlenül idilli). Pár száz kép elkészítése után a naplementében ismét hajóra szállunk és pont sötétedésre érünk vissza Alona Beachre. Hajós legényeinket bőkezűen megjutalmazva a csodás napért búcsút intünk nekik.  

Hajnali ötkor még ragyogó holdfényben kelünk útra, és hagyjuk el ezt a gyönyörű szigetet. Egy gyors csoportkép Marlonnal és kollegáival (házigazdáinkkal), majd a homokos ösvényen kisétálunk a Queen’s melletti beton utcában várakozó triciklikhez. Jól felmálházzuk őket, indulás a hajóhoz. Hajóval 15 perces út át Caticlan Jetty Port-hoz, majd minibuszba szállunk, ami már várt ránk –tegnap leszervezve- és 1,5 órás út Kalibo repterére. Zest Air járatával 1 órás repülés Manilába, majd 2 órás várakozás +1 óra késés után újabb egy órás repülés Tagbilaranba, Bohol sziget „fővárosába”. Reptér kijáratánál bőséges kínálat tricikliből, jeepney-ből (kiszuperált, feldíszített platós terepjárók, amibe vagy 30-40 embert zsúfolnak be, tetejére csomagok+emberek), és minibuszokból. Mi utóbbit választjuk és a reptértől a szállásunkig vezető 40 perces utat ezzel tesszük meg 700 pesoért ( 3800 Ft tizünknek). A cél Panglao sziget, amire két híd vezet át Boholról, Tagbilaran városból. Panglao hosszában kb. 15 km, széltében 6 km lehet. A reptér parkolójából kigördülve várakozásainkkal ellentétes rendezett utcakép, és tisztaság fogad minket, nem Ázsia Svájca, de a nyomor szó jutna legutoljára eszembe arról amit látok. Du. négy körül érkezünk meg még szeptemberben lefoglalt szállásunkra, ami a Reggae Guest House nevet kapta. Panglao sziget Alona Beach körzetében van, kb. 10 percre gyalog a tengerparttól. A szálláshely 6 csodálatos dizájnnal felépített teraszos bambuszkunyhóból és a egy központi épületből áll, ahol a recepció található, valamint a francia tulajdonos raszta pár saját szobája. A kunyhók félkörívben helyezkednek el, középen gyönyörű buja növényzettel rendelkező trópusi kert. A főépület minden oldalról nyitott ( itt állandóan nyár van ), a hangszórókból csendes reggae zene szól, a falakon Bob Marley képek, és Jamaica zászlók. A félreértéseket elkerülendő a tulajok ( Bilbo és Chatti ) nem szívnak, végtelenül szabadok és kedvesek. Na jó, Bilbo estére néha egy kicsit elhajlik, de csakis a bortól J . Egyszóval a hely végtelenül idillikus, paradicsomi és relaxált. Kedves, tiszta és rendezett téma-szálláshely, ami a raggae kultúra köré létesült, a szobák is ilyen dizájnnal díszítettek, a bútorok, az ágyak, az ülőgarnitúrák mind bambuszból készültek.

Szállásaink elfoglalása után lesétálunk Alona Beach-re a sziget no 1. tengerpartjára. A látvány hasonló, mint Boracay-on csak kicsiben. Fehér homok, benyúló pálmafák, kiülős egyszerű éttermek sora. A naplementében egy rövid fürdőzés, a zöldes-világos kék szelíd hullámokban, amit Szonja nagyon élvezett, majd vacsora az Alona Beach Resort tengerparti éttermében. Vacsora után koktélozgatás, chill out, beszélgetés a recepció körüli társalgóban, közben szakadatlanul szól a halk raggae. Bogi este körbenézve megjegyzi: „Anya ez a Bob itt nagyon népszerű, ez kicsoda??” :) Este miután lefekszünk aludni, 23 óra körül megérkezik S.Gergő barátom és Kriszta is Malapascua-ról (kis sziget Cebu északi csücske fölött), hogy 4 napra csatlakozzanak hozzánk itt Panglaon. Vityát még ébren találják, így vele és a házigazda Bilboval isszák meg a welcome drinke(ke)t.

ui.: Boracay, Philippines összefoglaló: a sziget tengerpartja feltűnően tiszta, több tábla tiltja még a dohányzást is a tengerparton, és sok filippinó hord olyan pólót, aminek a hátán „No Smoking ont he beach” felirat van. Éjszaka filippínók járják a partot és hatalmas zsákokba gyűjtik a szemetet, amiből nincs sok, úgy néz ki, hogy a turisták sem mernek itt szemetelni. White beach rendkívül zsúfolt, egy idő után számomra unalmas a 4 km hosszan elhelyezkedő éttermek és resortok tengerparti sora. Mi a jetty porthoz legközelebb eső station 3-nél lakunk, ami nem igazán zsúfolt és disco sincs a közelben, de a station 2 és station 1 area tömege már szinte fojtogató. A sziget é-i részén található Puka Shell beach idilli, fehér homokos és nyugodt, nagyon kevés turistával. A sziget belsejében az É-D-i főút körül laknak a helyiek, mely területek bejárása számomra nagyobb örömöt okozott.

Jelen bejegyzés írásakor a filippínókról csak legjobbat tudjuk nyilatkozni, végtelenül kedves, megbízható és mosolygós emberek. Levevéssel eddig nem találkoztunk, mindenki alázatos, kedves és szolgálatkész. Beleértve a taxisofőröket is. Mindenki nagyon jól beszél angolul a gyerekektől az idősekig, a kétkezi munkásoktól a taxisofőrökig. Sokkal nagyobb az idegen nyelvet beszélők aránya, mint nálunk ( sőt, ez igazából össze sem hasonlítható). Mint megtudtuk, az általános iskolában már több nyelvet angolul tanulnak a gyerekek (és nem csak a két tannyelvűben ), ill. az ország 7000 szigete között az angol az összekötő nyelv, ezért is tanulja mindenki.

12.28. Boracay day #5

2012.12.31. 01:54

Szonja az éjszaka belázasodott, 39,4-ig ment fel, amivel erősen ránk ijesztett. Ági úgy határozott, hogy reggel megmutatjuk orvosnak, hogy kiszűrhessük az általa annyira félt dengi lázat, amit szúnyogok terjesztenek és akár halálos is lehet. Dengue láz esetén nem adható antibiotikum és bizonyos lázcsillapító, mert halálos lehet, így vizes lepedővel hűtjük, reggelre csillapodik. Az a véleményem, hogy elég, ha egyikünk viszi Szonját a sziget korházába. Én felajánlom, hogy én leszek az, de Ági ragaszkodik ahhoz, hogy ő is ott lehessen. Így akkor én nem megyek. Reggeli előtt Vityával ismét tengerparti kocogásra indulunk, majd pénzváltás, szállásdíj kiegyenlítés, holnapi továbbutazás leszervezése. ( A repjegyet még szeptemberben lefoglaltam, de a reptérre jutás 2,5 óráját itt kellett megtervezni: trycicle-hajó-minibusz .)

Mivel délután fél kettő és Ágiék még sehol, Bogit Marianékra bízom és Vityával elindulunk Magóék után a kórházba. Mikor a főúton sétálunk trycikle-re vadászva, véletlenül kiszúrom Magót és Szonját egy szemben elszáguldó tricikliben, de szerencsére hangos kiabálásomra felfigyelnek és megállítják a járművet. Végül minden rendben volt, csak sokat kellett várni, Szonónak közben teljesen elmúlt a láza, és a dengi teszt is negatív lett. Miután mindenki megnyugodott Vityával indultunk tovább a D’Mall-nál található bringakölcsönzőbe, hogy két keréken folytathassuk a sziget felfedezését. Két MTB-t bérlünk ( 500 peso /bringa/ fél nap- > 5,5-el lehet szorozni a Peso-t ), és elkezdünk a sziget É-i vége felé tekerni az emelkedőkkel gazdagon rendelkező úton, Vityabát szépen megdolgoztatva. Szuper érzés kiszakadni a Ny-i White Beach 3 km hosszú turistagettójából, és végre filippinók lakta területekre tévedni. Utunkat kedves kis falvak kísérik benne düledező vityillókkal, ajtajuk előtt kedves mosolygó, integető emberekkel. Rövidesen megérkezünk a gyönyörű Puka Shell Beach-hez, ahol a víz még kékebb és kristálytisztább, mint white beach-en. Itt nagyon kevés a turista, sok a pálmafa, és végre a nap is hétágra süt, jól megégünk, és sok szép fényképet készítünk. A bringákat lekötve nagyot sétálunk a gyönyörű partszakaszon, majd csobbanás, utána nagy lakoma az óceánra panorámás egyszerű kis étteremből, ahol az árak szinte a white beach-i árak feléig süllyedtek. A lakoma számomra banana shake és kókuszos-fokhagymás rizs ( a rizzsel nem lehet hibázni J ) Vityabának a jól megérdemelt söre. A végtelen horizontot vizslatva sikerül kiszúrnom egy bálnát a távolban. Az éttermet üzemeltető családdal való találkozás után ismét megbizonyosodhatunk a helyiek kedvességéről és hibátlan angol nyelvtudásukról. Meg kell jegyeznem, hogy 6 napos Fülöp szigeteki tartózkodásunk alatt eddig csak és kizárólag pozitív tapasztalatunk van a helyiekkel kapcsolatban, és ebben bele értendők a taxi sofőrök is és az utca népe, egyetlen lehúzással vagy lehúzási kísérlettel sem találkoztunk ( OK, white beachen a gazdag orosz és koreai turisták szépen felhajtják az árakat, de hát ez közgazdasági törvényszerűség).

 Nem élvezhetjük sokáig a relax atmoszférát, mert oda kell érnünk a Mount Luho (Luho-hegy) kilátóponthoz, mielőtt lemegy a nap 17:30 körül. Öt körül fel is tekerünk a 400 m magas hegytetőre miután elhaladtunk a Dreamland nevű vidámpark és golf terület mellett. A hatalmas emelkedő jutalma a csúcson egy-egy fresh coconut hűtve szervírozva , amitől a menyben érezzük magunkat. A hűsítő kókusztej elfogyasztása után felmászunk a bambuszrudakból eszkábált kilátóba, ahonnan, az egész szigetre 360 fokos panoráma tárul elénk. Lassan sötétedik, mivel nincs világításunk, visszagurulunk a bringakölcsönzőhöz. Bringák visszaadása után pontban a megbeszélt hat órára odaérünk a már említett fára épített Tree House restaurantba, ahol a többiekhez csatlakozva a pálmafák koronaszintjén levő magaslati elfekvős bambusz tákolmányban zárjuk és koronázzuk meg a napot. Nagy gratula Vityának, aki ma nagyon kemény volt, 3,5 km-t futott, 12 km-t hegyi biciklizett.

2012.12.27. Boracay, day #4

2012.12.29. 05:14

A tengerparti homokba ( szerintem feher,Vitya szerint sarga) tett szekek egyiken ulok reggel a palmafak alatt, s baconos tojasrantottamat eszegetve, banana shakemet szurcsolgetve irom a telefonomon az elmult napok torteneseit. A boseges reggeli kozben lassan a tobbiek is leszallingoznak a partra, es a reggeli utan a 9 eves kis Andrissal es a 38 eves kis Vityaval mezitlabas kocogasra indulunk a part menten a homokban. Cel a station #1- nal levo kis szigetecske egy Szuz Maria szoborral, amire be lehet gyalogolni a vizben. Nagyon ugyesek a sracok, 4 km-t teljesitenek. Visszafele kocogva,eppen Andrisnak magyarazom a futas kozbeni hatekony legzes technikákat, mikozben egy honfitarsunk viccesen megismetli az utolso mondatomat kiabalva,mikor elhaladunk mellette. Sándor György '80-as évekbeli humorát idézve "nincs idő bahátkozásha", mert nem szabad kijönnie a lendületből a tanítványaimnak, így nem állunk meg beszélgetni, megyünk tovább ( pedig nem hallottunk a szigeten magyar szót eddig ).

Kora delutan a trycycle-t fogunk es a  sziget K-i oldalan elhelyezkedo Bolabog beachre utazunk. ( A trycycle a hely taxi es tomegkozlekedesi eszkoz, leginkabb a Kelet-nemet oldalkocsis motorkerekparokra hasonlit,csak az oldalkocsi egy kicsit nagyobb,a tetejere csomagokat lehet pakolni, es a soforon kivul 7 embert is bele lehet zsufolni :) . A viteldijak tekinteteben resen kell lenni, a harmadik vilagban a feher embernek minden tobbszorosebe kerul eleinte, de a tobbszoros ar is a hazaiak alatt vannak. 10 perc utazas utan megerkezunk Bolabog beach-re,ami Kite-osok es szorfosok paradicsoma. A szel sokkal erosebb,mint a Ny-i oldali White Beachen. A parton tengernyi kite ernyo pihen, gazdaik pedig a parti elfekvos barokban kortyolgatjak a shake-eket. A tengerpart itt kevesbe szep,mint a tuloldalon,de itt nem is a furdozok arasztjak el a helyet. Nagy csabitast erzek es csatlakozom a wind  szorfosok taborahoz. A felszeteles berleti dija 800 peso. Amig a koma osszerakja a cuccot, besetalunk a helyi szigetlakok vityilloi es bambuszkunyhoi koze es nezzuk a gyerekeket,ahogy jatszanak,be tudunk tekinteni egy-egy haz lakoinak egyszeru eletkorulmenyeibe. Egy orat szorfozok,de az eros szelben ez pont eleg es tartalmas. Visszafele uton a szallasunkhoz csak ugy egyszeruen mezitlab setalgatok a helyiek lakta utcacskakban. Nem logok ki kozuluk,ok is igy tesznek. Harom napja mezitlab jarok,nem vettem se papucsot se cipot,ez hatalmas szabadsagerzetet ad.

12.24-25-26 Boracay

2012.12.27. 14:39

DSC09320.JPGCsodas reggelre ebredunk, akarom mondani napra, ugyanis sokunk nehezen kuzd meg a 7 oras idoatallassal. Aki pl. tegnap ejfelkor lefekudt aludni es ma este5-ig aludt,en is kb du. egyig,foleg ugy,hogy Vityabaval hajnali negyig voltunk sziget felfedezo koruton es kozben kulonbozo helyeken meg-megalltunk egy par San Miguel sorre.

Boracay sziget kb 8 km hosszu es 1,5 km szeles,kb 16000 filipino lakik rajta. A szallashelyek,resortok,ettermek kb 3 km hosszan nyulnak el a feher homokos-palmafas part menten. A legtobb a D-koreai ( egy hiteles Gangnam style flash mob-ot nem lenne nehez osszehozni) es az orosz turista.  Elore lefoglalt szallasunk sajnos nem kozvetlen a parton van,de nagyon kozel onnan,kb. 150 m-re. A szallasarak Karacsony korul kb haromszorosara mennek fel,de mit tegyunk,ha a suliszunet miatt csak ilyenkor tudtunk jonni,meg igy is kezelhetok a szallaskiadasok ( kb. 10.000 Ft/ej a csaladi szobank) .

Az elso ket nap a szigeten lodorgessel,pihenessel telik,masodik nap "island hoping" es snorkel turara indulunk. A felerosodo szel miatt keskeny oldaltalpakkal renelkezo hajonk nem tud kifutni nagyon a nyilt vizre a szigettol tavol,igy maradunk part kozelben. A korall szirt ahova visznek nem buvol el annyira a viz alatti latnivalokat illetoen ( kicsik a halak -bar tudjuk a kis hal is hal- es az apro algak miatt nem tul tiszta a latkep). par nyugodtabb partszakasz, valamint Coral Cove sziget meglatogatasa utan visszaterunk a bazisra.

A harmadik nap eleri a terseget egy egyes erossegu taijfun,ami 24 oran at tarto szakado esot es nem veszesen eros szelet hoz. A delelottot egy fara szerelt tetasz etteremben ( treehouse restaurant) veszeljuk at, majd a hosszu sportnelkuliseget megunva futva indulok a sziget felfedezesere a neha szemerkelo,neha szakado esoben. 30 fokkal tarsitva eleg kellemes kornyezetet teremt a tropusi kocogashoz. Mire visszaertem a csavargasbol 17 km lett a labamban,a visszafele utat a feher homokban a parton a palmafak alatt tettem meg,par masik sportoskedvu faranggal ( thaioknal a feher ember,eredetileg a megszallo franciakra hasznaltak) szembefutva. Este banana shake es banana pankake a parton a homokban a meleg,zuhogo esoben a napernyo alatt,ez szamomra igy is szuper elvezetes es vonzo elfoglaltsag. A Bogi,Andris es Szonja is onfeledten jatszanak a tengerparti homokban ekozben fittyet hanyva az esore.

Szerző: krizso76

2 komment

Címkék: Címkék

blog2.jpgA rövid hongkongi  tartózkodás után ismét elindultunk, már nagyon hiányzott a repülés és a reptéren ücsörgés. ;) Reggel 6.30-ra beszéltük meg a találkozót a szállás előtti 7eleven-nél (egész Ázsiát behálózó 24órás nyitvatartással bíró élelmiszerüzlet, ahol meleg kávét és jópofa szendvicseket lehet vásárolni). Kivételesen mindenki pontosan érkezett, így gyorsan felszálltunk a reptérre tartó A21-es buszra.
A reptéren check in-nél sikerült egy olyan nőcit kifogni, aki valószínűleg aznap dolgozott először becsekkoló pultnál, neki hála majdnem sikerült lekésnünk a gépet, hiába voltunk 2 órával indulás előtt már a reptéren.  Némi futás-kapkodás és feszültség után végül csak elcsíptük a járatot.
1 óra 50 perc után landoltunk Clarkban.

Mivel  a Fülöp-szigetek számunkra  ismeretlen desztináció és még nem említettük az előző blogban, így egy gyors áttekintés, információ a szigetállamról:


A Fülöp-szigetek független, demokratikus állam Délkelet-Ázsiában. Fővárosa Manila. Szigetállam 7107 szigetet foglal magába, ebből nagyjából 800 lakott.
Az európaiak számára Ferdinand Magellán, spanyol szolgálatban álló portugál felfedező fedezte fel 1521-ben és II. Fülöp spanyol királyról nevezte el és a spanyol korona javára gyarmatosította a szigetcsoportot. A spanyol-amerikai háború során Spanyolország elvesztette és 1898-ban az Amerikai Egyesült Államok igazgatása alá került. A második világháború során Japán megszállta a Fülöp-szigeteket Az Amerikai Egyesült Államok 1946. július 4-én ismerte el a Fülöp-szigetek függetlenségét. Az ország Dél- és Délkelet-Ázsia államai közül az egyetlen döntően keresztény vallású állam.
Az országban a hivatalos nyelv a filippínó (tagalog), az angol és a francia, de beszélnek még számos helyi dialektust is.

A lakosság 83%-a római katolikus, 9%-a protestáns, 5%-a mohamedán, 3%-a pedig egyéb vallású.

Mivel Istanbulban nem annyira szerettük a maratoni várakozást, most semmiképp nem akartunk a reptéren maradni a csatlakozásig. Így béreltünk egy minibuszt 4-5 órára és körbenéztünk Clarkban.blog3.jpg Jobban mondva nem is Clarkban, mivel ott semmi látnivaló nincs, tekintve, hogy a város volt amerikai katonai támaszpont. A sofőrünk ajánlotta Angeles-t, a közeli kisvárost illetve a Nayong Philippino-t, ami skanzen jelleggel bemutatta a korahű filippino kultúrát, házakat, használati eszközöket. Itt egy nagyon színvonalas folklór műsort is elcsíptünk, melybe a közönséget is bevonták a gyönyörű lányok-fiúk - Krisztián és KisAndris is táncolt a kedves fülöp fiatalokkal. blog1.jpg

18órakor indultunk innen tovább Kaliboba, ahol a pilóta csak másodszorra tudta letenni sikeresen a gépet. Érdekes, talán a társaság hatása, de egyáltalán nem pánikoltunk, sőt, Mariann fényesen világító, a széke alól (gép közepe) a stewardessekig előresuhanó tabletjén nagyon jól szórakoztunk – Ő kevésbé, gondolom. De megúszta a tablet és mi is. J Az Air Asia gépén utaztunk egyébként, ami vadiúj volt es a társaság ismét hozta a formáját, nagyon kedvesek, korrektek, minden iszonyú precíz, pontos és barátságos.

Kaliboban már a reptéren vártak a Boracay-ra transzfert kínáló, egymásra licitáló „irodisták”.  2500 pesoert (fejenként kb.1500 HUF-ert) ismét privát minibuszt kaptunk (most már tuti, hogy a 7felnőtt+3 gyerekes felállás optimális minibusz bérléshezJ). Ez a minibusz 1,5 óra alatt elszállított minket a caticlani komphoz (szintén az árban), amely 10 perc után kitett minket Boracay szigetén. Ekkor már későre járt, beültünk egy motoros képződménybe cuccostul és irány az Ocean Breeze Inn. A sofőr annyira nem volt képben a szállásunkkal, de kb. jó helyen tett ki, így csak fél órát keresgéltünk,  mire végül becsekkolhattunk a szobáinkba.
A szigetre érkezve az „első-ázsiások” a sötétben, kicsit lepusztultabb sikátorokban nem akarták elhinni, hogy a Paradicsomba érkeztünk – de ennek ellenkezőjéről másnap meggyőződhettek. Pálmafák, fehér homok, tenger. De erről később…. ;)

 

süti beállítások módosítása