Andris, Marian, Ákos és Vitya utolsó napja Balin ezen utazás alkalmával, a Lehotzky család 4 tagja még egy napot marad, mivel Szingapúrt már láttuk 9 éve. Utolsó közös napunkat Sanur beach bejárásával töltjük fürdőzünk, vásárlunk. A tengerparti sétány bejárásakor volt nagy kaland. Ahogy szépen haladunk libasorban előttem Áki, én pedig tolom Szonját a babakocsival, az erős szél hirtelen kidönt egy pálmafát, melynek súlyos törzse Ákos háta és feje mögött pont egy centire csapódik a földbe, talán enyhén súrolva is barátunk hátát, de az ijedségen kívül semmi baj. Vigyáznak rá az istenek. És ránk is, mert az egész a babakocsi előtt 1,5 méterre történik. Nincs még vége a veszélynek, ugyanis a sétány melletti építkezést egy pléh kerítés választja el a sétálóktól, amit egyébként is tépáz az erős szél, de a rádőlt fa megadja neki a végső döfést és ez is dőlni kezd ránk/felénk. Gyors helyzet felismerés és menekülés a babakocsival a tengarpart homokja felé, hatótávolságon kívül. (Hogy utálták volna Ákit itthon az orvosok, amikor hazajön, és bemegy a kórházba a ropogó hóban, és amikor megkérdezik mi baja, azt feleli, hogy rádőlt egy pálmafa, és azóta beszédhibás egy kicsit :D )

A Hyatt strandján fürdünk, itt már világosabb a homok ( inkább sárgás ), de meg sem üti a part a Fülöp Szigetek partjainak szépségét. Pálmafákból is kevés van, vagy szinte alig. No de mindegy, Balit nem a partjai miatt szeretjük, aki az ideális álom beachet keresi, az ne ide jöjjön. Sokkal inkább a változatos domborzat (vulkánok, dzsungelek, vízesések, melegvízű források, hegyek, völgyek, vulkanikus krátertavak, gyönyörű rizsteraszok, panorámapontok), az építészet, a templomkultúra és vallás, valamint a különböző művészetek miatt érdemes ide látogatni. Sokaknak vonzó még a part közeli hullámtörések generálta hullámok adta hullámlovaglási ( surf ) lehetőség, Kuta és Legian lüktető, nyüzsgő éjszakai élete. Szóval sok dolog van, ami miatt érdemes Balira látogatni, a tengerpartjai nem ezek közé tartoznak. Mindenesetre szép látvány a vízben fürdőzve a 3200 m-es Gunung Agung-ot csodálni.

Előbbi fakidőlős kalandunk után a fürdésből hazafelé lefotózzuk a kidőlt fát és a kerítést, Vitya kedvesen pózol a katasztrófa helyszíne és romjai fölött, majd 5 perc múlva az üzletsoron sétálva az erős szél egy ház tetejéről egy tekintélyes méretű cserepet lefúj, ami pont Vitya barátom sarkán törik darabokra –szerencsére nem a fején- apróbb sérüléseket okozva neki. Hát ma ilyen napunk van, veszélyes dolog a trópusi nyaralás, de az istenek továbbra is a mi oldalunkon állnak. El is várjuk, hiszen sokat tisztelegtünk templomaikban és előttük az elmúlt napokban – talán ezért-. Este búcsúvacsora egy helyi warung-ban (tipikus Indonéz kisétterem csak indonéz kajákkal) , majd masszázs (itt csak 50.000 Rúpia egy óra = 1200 Ft). Sanur egyébként Kuta light, sok globál hotelbranddel, és package turistával, fényes resortokkal, de sokkal kevesebb a turista, mint Kután, nyugodt, kulturált a közönség, tetszik a hely.

A bejegyzés trackback címe:

https://azsia2013.blog.hu/api/trackback/id/tr975016919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

prath.adi 2013.01.14. 10:14:01

Ha ennyire sokat bratyiztok az Istenekkel, ezzel a hóval is csinálhatnának valamit...

krizso76 2013.01.14. 11:08:15

@prath.adi: Ádikám nagyon hálás vagyok és megtisztelsz, hogy ilyen kitartóan olvasod ezeket a hosszú beszámolókat. Jól esik. Pont ma reggel Bogit iskolába vive gondolkodtam el azon, hogy a havat is mennyire szeretem. A köztes dolog mondjuk nem annyira jó (tavasz, ősz). Viszont a futóknak sajnos nem kedvez a hó. Ma akartam reggel futni, de bokáig érő hóban nem volt kedvem, így csak gyúróka volt a teraszon és a kertben a gyönyörű hóesésben. Rám fért, mert az út alatt egyszer gyúrtam egy rövidet és egyszer futottam, meg kajakoztam. De ez 3 hétre nekem nem szokványos adag. Most felnyomom még a maradék 2 napot és ezzel teljes a blog. Még a héten teszek fel hozzá képeket.

prath.adi 2013.01.14. 12:11:57

@krizso76: A maradékot is elolvastam, welcome home, a szürke g3ciben! :)

krizso76 2013.01.14. 23:42:14

@prath.adi: nagyon rendes vagy és kitartó, köszi. A délelőtti szép hóesés tetszett, de a délutáni latyak már nem.
süti beállítások módosítása